Azt hittem, ez a nap is olyan lesz, mint a többi. Reggel szokás szerint arra keltem, hogy már megint rosszul állítottam be a vekkert...vagy nem? Már tényleg háromnegyed hat?! Hát igen, a nap is sajnos olyan gyorsan telt, mint az éjszaka, ám a délután nem várt újdonsággal állt elő: elsőszülött gyermekem szerelembe esett...az első szerelembe! Tudtuk, hogy ez középiskolába kerülve előfordulhat, de azért reménykedtünk benne, hogy inkább később lesz, mint előbb. Hát, ha már bekövetkezett, nincs mit tenni, de lássuk a jelöltet. Jól szituált szülők gyermeke, szintén 9. osztályos, töriből valami penge, és még helyes is. Emellett: közös a kedvenc költőjük, egyforma színű a szobájuk, szeretik és művelik a klasszikus zenét, igaz, más hangszeren, de annyi baj legyen, filmek terén egyező ízlés, és a lányom beceneve volt a srác első hörcsögének a neve. Ami nekem a legfontosabb volt, hogy a fiú is hasonló, keresztény elveket vallott, mint amelyekben mi neveltük a lányunkat. Ez fontos szempont volt nálunk, de persze ennek hiánya miatt se rúgtuk volna ki. Szimpi volt, már úgy is, hogy csak hallottunk róla. A hírek pedig szaporodtak, mint a lányom asztalán a szárítandó rózsák, amik persze jártak már a buszhoz kíséréshez, az iskola utáni megvárásokhoz. Gavallér típus, tud bánni a lányokkal, ez leesett elsőre. Igaz, kissé gyanús volt, hogy két messenger üzi után már gyakorlatilag halálosan szerelmes volt a lányomba, dehát láttam már hasonlót, gondoltam, annyi baj legyen. És bizony két hét után megtörtént a várva várt első találkozás: a fiú és mi, szülők. Nem tudom, ki izgult jobban, a lányom állítása szerint a srác, szerintem apánk, de mindketten túlélték, sőt, a húszpercesre szervezett találkából a fiúk között majd egy órás történelmi eszmecsere következett...ember legyen a talpán, aki apát töriből kidumálja! Szó mi szó, a srác mindenkinek bejött. Két hétig. De utána eljátszottunk egy népmesét, annak is azt a részét, hogy három a magyar igazság. Mert hogy három öngólt rúgott be nálam a srác.

1.) Egy este, majdnem fél tízkor csörög a telefon. Szegény szerelmes kétségbe volt esve, amiért a párja nem reagált a messenger üzikre...ez kicsit rosszul esett, mert azért erre megtanítottam volna, ilyen időben négygyerekes családot már nem zavarunk. Nálunk elég kötött programok vannak este, hogy mindenki időben ágyba kerüljön. Nem, ne kapjon senki a szívéhez, nem vagyok őrült, amiért egy kilencedikes gyereket tíz körül ágyba akarok küldeni! Mellékesen jegyzem meg, Gilbert kóros, ha nem alszik vagy eszik rendesen, felszaporodik a vérében a bilirubin és besárgul. Elég ijesztő jelenség, de megfelelő életmóddal semmi panaszt nem okoz.

2.) Szerelmük kibontakozásának másnapjától folyamatosan nyaggatta a lányomat, hogy csókolózzanak, amit az én lányom igyekezett hárítani, se testileg, se lelkileg nem volt rá felkészülve. Nem tehetek róla, ilyen típus, kicsit lassabb, mint az átlag, és szemérmesebb is. Szóval hárított szegénykém, meg is kapta nem egyszer, hogy "ha szeretsz, miért nem teszed meg" stb. stb. Még jó, hogy van olyan viszony közöttünk, hogy mindezt elmondta. A végső gól azzal született, hogy jött a "ha nem csókolózol velem, elhagylak" duma, ami azért már nekem esett rosszul. Nem azért, mert prűd vagyok, hanem mert nem vette figyelembe állítólagos szerelme habitusát. 

3.) Megkérdezte a lányomat, milyen fürdőruhája van, és elszörnyedt, amikor megtudta, hogy sima egyrészes! Hogy hogy nem bikini?! Vagy legalább kivágottabb lenne! Ez így "nyanyás"...mondta a szigorú ítész, s hogy azért reméli, az ő kedvéért, ha mennek nyáron strandra, azért vesz fel valami szexisebbet. Mit mondjak, elhűlt, amikor megtudta, hogy erre nem sok esély van. 

+1) A végső öngól, ami a meccs sorsát abszolút eldöntötte, akkor esett, amikor két hét együtt járás után megkérdezte a lányomat, neki mi az ideális "méret"...ha értitek, mire gondolok - de ez most így finomítva van leírva, ennél durvább volt, és képpel is illusztrálta. Hát ezt nem vártam, nem azért, mert nem ismerem a kamasz fiúkat, én is voltam tini, hát én se voltam szent, ebben az háborított fel, hogy annak ellenére, hogy szörnyen szerelmes, még mindig ott tartottunk, hogy nem ismeri a lányomat! Hát, sajnos itt dőlt el a csata sorsa végleg, mert a lányom a sarkára állt, és megkérte a fiút, ne legyen ennyire szexcentrikus, még csak 9.-esek, vegyék elő a témát kicsit később. Hát, a srác, állítólagos forró szerelme ellenére, meglehetősen könnyedén dobta a lánykámat e szörnyű hír hallatán, amit szegénykém kb. 140 papírzsebkendőbe sírt bele. 

Kérdem, hol vannak a normális fiúk? Mert hogy mindenhol azt olvasni, a lányok csak a pénzre hajtanak, nem számít nekik, mennyire rendes az illető fiú, aki udvarolni óhajt nekik, csak azt nézik, milyen kocsiba szállnak be, milyen bulikba lehet velük járni, mennyi pénzt hajlandó az adott hím a párjára költeni. És akkor van egy lány, akivel jókat lehet beszélgetni, akinek nem számítanak az anyagi javak, csak az őszinteség, az odafigyelés, és tessék, elsőre kifog egy olyan fiút, aki nem őbelé, hanem a szerelembe szerelmes csak. Akinek csak a testi kapcsolat fontos, aki az én gyönyörű lányomra azt mondja, unalmas, mert szeret itthon lenni, és szilveszteri házibuli helyett fest és zongorázik. Mert ő ilyen. Mondtam neki, sajnálom, hogy rendesnek lett nevelve, lehet, vagányabbnak kellett volna, akkor talán nem érné ennyi csalódás. De megnyugtatott, ő szeret ilyen lenni...Én pedig remélem, ebben a felfordult, összevissza, kusza világban megtalálja azt a rendes srácot egyszer, aki feledteti vele a párnába sírt első szerelmek csalódását!